Utolsó frissítés: 2021-02-03

A trianoni diktátum korrigálása

1. kötet Trianon történelmi tévedése
Részletesen leírom amit Trianonról (1920. június 4.) tudni illik, kifejtem, hogy Magyarország szétesése nem volt történelmi szükségszerűség, és újszerűen bemutatom, hogy a Történeti-Magyarország területén belül miként húzták meg Csonka-Magyarország határát, és hogyan szabdalták szét az utódállamok az ezer éves Történeti-Magyarország testét.

2. kötet A trianoni diktátum korrigálása
Célom annak ismertetése, hogyan lehetett enyhíteni az első kötetben (Trianon történelmi tévedése) részletezett békediktátum hatalmas tévedésein. Milyen lehetőségei voltak és azt hogyan használták ki a húszas, harmincas évek politikusai? Áttekintést adok az 1920–1941 közötti időszakban véghezvitt okos, türelmes, szerteágazó és gigászi tevékenységről, amely elvezetett az elcsatolt területek több, mint a felének a visszaszerzéséhez. Ez végre meghozta a kitartás gyümölcsét a magyarság számára, felborult az addig erőszakkal fenntartott status quó, és a magyar politika helyzetfelismerése a magyarlakta területek visszaszerzését eredményezte. Magyarország területe 93,1-ről 172,2 ezer km²-re nőtt, azaz a Történelmi-Magyarország jó fele visszatért – 52,9%. A 9 300 000 (Trianonkor 7 000 000) lakos 14.683 300-ra bővült. 1941-re nagyjából kialakult a magyar etnikai határ, amit az antant urai nem vettek figyelembe a nagyban hirdetett elveik ellenére sem. Elemzem, lett volna-e még lehetőség több területet visszaszerezni, vagy máshonnan (például Ukrajnából) pótolni magunkat? Rávilágítok arra is, hogy ez a siker mennyire tette kiszolgáltatottá Magyarországot.

3. kötet Trianon bosszúja
A kötet címében is kifejezi a mondanivalót. Rávilágítok, hogy amelyik ország részesült Trianonkor (1920) a Történeti-Magyarország területéből, az 1941-ig vagy megszűnt (Ausztria, Lengyelország. Fiumei Szabadállam), vagy felbomlott (Csehszlovákia, Jugoszlávia), egy pedig alaposan megcsonkult (Románia). Egyedül Magyarország területe növekedett.

+1 kötet A párizsi diktátum és kudarca
A ráadás kötetben azt fogom bemutatni, hogy az 1941-ig visszatért területeket miért nem tudtuk megtartani. Ugyanakkor azt is elemzem, hogy az újabb békeparancs (Párizs, 1947. február 10.) sem oldotta meg a problémákat a Kárpát-medencében, azóta is folyamatos az országok megszűnése (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Szovjetunió), újak alakulása, a határok változása. És továbbra sincs nyugalom. (Megjelenik: a párizsi békeparancs 75. évfordulója előtt, 2021 októberében).

A könyveket a Teleki Sámuel Kulturális Egyesület adja ki és forgalmazza (tel: +36/30/353 4565; e-mail: batarzsbotond@freemail.hu). A mondanivalót számtalan térkép, színes és fekete–fehér kép, bélyeg, bélyegző, emlékív, képeslap illusztrálja.

Trianonról (1920. június 4.) mondták

Andrej Hlinka páter, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetője 1925. június 4-én a következőket mondta: "Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt."

Vladimir Iljics Lenin, a Szovjetunió vezetője Trianonkor: "Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke...ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak."

André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében: "Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében."

Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke: "Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése, vagy a népszavazás között."

Lord Viscount Rothermere, a Daily Mail kiadója és főszerkesztője, 1927. június 21-i számában megjelent (Magyarország helye a nap alatt - Hungary s Place in the Sun) címû cikkében a következőket írta: "Két fiam esett el a háborúban. Nemes eszmékért áldozták az életüket, és nem azért, hogy e dicső nemzettel ilyen igazságtalanul elbánjanak. Addig nem lesz nyugalom Európában, amíg revízió alá nem veszik a galád és ostoba trianoni szerződést."

Francesco Saverio Nitti, az Olasz Királyság miniszterelnöke a trianoni békediktátum aláírásakor (miniszterelnökként regnált: 1919. június 23.–1920. június 15.) "Nincs béke Európában" című művében (megjelent: 1921-ben) Magyarországról a többi között ezt írta: Magyarország szenvedte a legsúlyosabb területi és gazdasági megcsonkítást. Ez a szegény ország, amely egykor a civilizációt és a kereszténységet is megmentette, olyan kegyetlen bánásmódban részesült, amelyre nem találni magyarázatot, hacsak nem a szomszédos népek prédára való vágyában és abban a tényben, hogy ezek az alantasabb népek, látván az erősebb legyőzését, teljes tehetetlenségre kívánták kárhoztatni. Tényleg semmivel sem lehet igazolni azokat az erőszakos rendszabályokat és azt a kizsákmányolást, amely magyarföldön történt. Ami Magyarországon a román megszállás során lefolyt, a rendszeres rablást és rombolást sokáig igyekeztek titkolni. A háború után Magyarországtól mindenki áldozatot kívánt és nem akadt senki, aki érdekében egy békülékeny, jó szót szólt volna...

            Valamennyi hadviselő állam közül talán Magyarország az az ország, amely lakosságának számához viszonyítva a legtöbb halottat vesztette: a Habsburg-monarchia tudta, hogy számíthat a magyarok hősiességére s a legvéresebb vállalkozások tömeggyilkosságára jelölte ki őket. így ez a kicsiny nép ötszázezernél több halottat és tömérdek hadirokkantat áldozott fel.

            Egy nép, amely olyan szellemi fokon van, mint a magyar, elfogadhatja jelenlegi status quoját ideiglenes szükségül, de remélhetjük-e mi, hogy nem jog igyekezni mindent visszaszerezni, amit igazságtalanul elveszett és nem lesz-e néhány éven belül újabb és rettenetesebb háború.

            Ugyancsak Nitti írta "Európa hanyatlása és az újjáépítés útjai" című művében (megjelent: 1926-ban): Az összes legyőzött országok között Magyarországon él leghatalmasabban a nemzeti érzés. Bizonyos, hogy a büszke és kitartó magyar nemzet még talpra fog állani és senki sem hiszi, hogy Magyarország sokáig tűri a trianoni szerződés kemény rendelkezéseit. A magyar bíboros hercegprímástól kezdve az utolsó parasztig senki sem nyugodott bele mai sorsába. Magyarország ezer éven át nagyon sokszor megmentette Európát és a kereszténységet az ázsiai betörésektől és ma is Európa legfontosabb bástyája a bolsevizmus ellen.

            A háború után három évvel Budapesten még mindig ott voltak a szövetségközi katonai ellenőrző bizottságok. 1922. április 15-ig ott volt az angol katonai bizottság 19 tisztje és 18 altisztje. A franciának 22, illetve 48, az olasznak 33 és 62, a japánnak 6 tisztje volt ott. Április 15-e után csökkentették a missziók létszámát. A missziók tagjai nemcsak, hogy általában elsőrangú szállodákban éltek a magyar állam költségén, hanem fizetésüket is saját országuk pénznemében kapták. A természetben kapott szolgáltatáson és e fizetésen kívül a katonai misszió tagjai még más járandóságot is kaptak.

            A jóvátételi bizottság, valamint a határmegállapító bizottság és a katonai bizottságok kiadása akkora, hogy amikor olvassuk, megalázást és borzalmat érzünk. Nitti nyilatkozatai közül legérdekesebb talán "A béke" című könyvének magyar fordításához fűzött előszava, melyben a többi között ezt mondja:

            A versaillesi szerződés és a saint-germaini, trianoni, neullyi szerződések a legbecstelenebbek, amelyeket csak ismer a modern történet. Ezek Wilson valamennyi elvének megtagadását jelentik és megszegését mindannak, amit az antant a háború alatt hirdetett.

            Egyetlen néppel sem bántak el azonban gonoszabbul, mint a magyar néppel: egyetlen országot sem kínoztak meg, marcangoltak szét s raboltak ki jobban. Magyar­ország lakosságának szétosztása a modern civilizáció egyik legszégyenteljesebb lapja.

            A magyaroknak nincs többé fegyverük s nincs pénzügyi eszközük sem, a lelkük azonban szilárdabb, mint valaha volt. Nem lennének annak a nemes és lovagias nemzetnek sarjadékai, amely megmentette Európát a barbárok beözönlésétől, ha megtörtek volna a fájdalom eme korszakában.

Az angol, francia és amerikai írók közül többen elismerték Magyarország megcsonkításának igazságtalanságát. Egyikük sem akart azonban rámutatni arra, hogy ki volt a felelős ezért a bűnért. Amikor én, mint Olaszország miniszterelnöke részt vettem a nemzetközi konferenciákon, már túlkéső volt a szerencsétlenség elhárítása: sokat szenvedtem azonban ezért a bűnért, amelyet ilyen könnyelműen követtek el s ma is kérdem, miért követelték Clemenceau és munkatársai, - őket az a gondolat vezette, hogy szolgálatot tesznek ezzel azoknak az államoknak, amelyeknek elő kell segíteniük a francia hegemóniát, – hogy ilyen lehetetlen módon osszák fel az ősi magyarföldet.

A magyar nemzet rá fog találni a maga útjára.

            Előre látom, hogy Magyarország új háború és új rombolás nélkül vissza tudja venni elvesztett területeit. Ennek a kilátásnak biztosítása végett meg kell azonban őriznie jelenlegi józanságát és össze kell szednie magát. A nagy fájdalmak lesújtanak, de gyakran a feltámadás okai. Ami a holnapot illeti, minél erősebb lesz Magyarország, s minél nagyobb lesz ellenálló képessége, annál inkább fognak neki igazságot szolgáltatni.

Herbert Henry Asguit, aki 8 évig volt angol miniszterelnök, 1925-ben: "Ez a béke nem államférfiak munkája, hanem súlyos és végzetes tévedések eredménye."

Artur Neville Chamberlain, brit miniszterelnök: "A trianoni szerződés eredménye Európában nem béke, hanem az új háborútól való félelem."

Stanley Baldwin (1867–1947), brit miniszterelnök: "Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg."

Lloyd George, brit miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédében: "Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt."

Gyurcsány Ferenc, aki 5 évig volt Magyarország miniszterelnöke; 2013. január 21-én (hétfő) a Demokratikus Koalíció (DK) nevű párt komáromi elnökének meghívására a lakossági fórumon mondta: „Trianon jogos volt, a határon túli magyaroknak semmi közük a magyarsághoz, különben se akarjanak beleszólni az ország belügyeibe.”

Felhívom Gyurcsány Ferenc figyelmét az alábbiakra: A magyar nemzetiség az erőszakos reszlovatizáció, elrománosítás, elüldözés, megsemmisítés, áttelepítés, idegen elemeknek a módszeres betelepítése, a statisztikai adatok meghamisítása ellenére is tartja magát. Száz év után a mai államhatár mindkét oldalán magyarok élnek:

Magyarország–Ukrajna                       94,9%-ban
Magyarország–Szlovákia                     86,0%-ban
Magyarország–Szlovénia                     49,0%-ban
Magyarország–Románia                      46,1%-ban
Magyarország–Szerbia                         35,4%-ban

Ez csak egy a sok ékes bizonyíték közül a trianoni békediktátum máig ható igazságtalanságának. (2010-es adat; Kocsis K. számításai szerint).

Miért igazságtalan a trianoni (1920) és a párizsi (1947) békediktátum?

            Az 1914. június 28-i szarajevói merényletet különböző szerb titkos társaságok készítették elő, amelyek a legfelsőbb belgrádi politikai és katonai körökkel is kapcsolatban álltak. (A németek a második világháborúban átnézték a belgrádi irattárakat, és erről dokumentumokat is találtak! Még a merénylet időpontját is pontosan tudták a szerb vezetők, amit a korabeli nemzetközi jog szerint jelezni kellett volna a másik államnak.)

            A néhány hétre, de legrosszabb esetben is néhány hónapra tervezett büntető hadjárat (például a második Balkán-háború 1913-ban mindössze 43 napig zajlott!) azonban napok alatt világháborúvá szélesedett, és több mint négy évig tartott. Maga alá temetett három birodalmat (Osztrák–Magyar, Orosz, Török), teljesen átrendezte Közép- és Kelet-Európa térképét, létrehozott sok kis államot, és elvetette a magját egy következő háborúnak. E mellett Európa elvesztette a világban elfoglalt eddigi vezető szerepét.

            Az utolsó négy évben a kutatási területem a trianoni és a párizsi kényszerszerződések igazságtalanságának teljes mélységű bizonyítása Ezt az igazságtalanságot sok tény támasztja alá, amelyeket a pádovai fegyverszünet aláírásának századik évfordulójára (2018. november 3.) megjelenő első, és a trianoni békediktátum aláírásának századik éves évfordulójára (2020. június 4.) megjelenő második kötetem tartalmazza majd a teljesség igényével. A békediktátum jelleget sok idézettel is lehetne szemléltetni, de talán legjobban Vladimir Iljics Leninnek, a Szovjetunió akkori vezetőjének a kendőzetlen, nyers nyilatkozata fejezi ki a legjobban:"Rájuk erőszakolták a békét, de ez a béke uzsorás béke, gyilkosok és mészárosok békéje... hallatlan béke, rabló béke...ez nem béke, ezek olyan feltételek, amelyeket útonállók késsel a kezükben diktálnak a védtelen áldozatoknak."

Az első kötetemben a sok igazságtalanság közül kiemelem a három legkézenfekvőbbet, ami szorosan össze is függ egymással, és mivel a teljességre törekszem, ezért ez a három téma egy teljes könyv terjedelmét igényli:

• A legszembetűnőbb a trianoni békediktátum után végbement nagymérvű államhatár-, államszerkezeti-változás a Történeti-Magyarország területén. A Kárpát-medencén belül az államhatárok változásával, a területek fennhatóságának egyik államtól egy másik államhoz való átkerülésével sokan foglalkoztak részletenként, egy-egy korszak, vagy szomszédos ország, ill. terület feldolgozásánál. Én azonban arra törekszem, hogy egy tanulmányon belül mutassam be az utolsó száz évben végbement összes államhatár-változást.

Az első világháború befejezése utáni száz év alatt a mindenkori győztesek erőszakkal akarták életben tartani az általuk diktált határokat. Ezt azonban hat hosszabb–rövidebb ideig elhúzódó periódusban sikerült megváltoztatni az aktuális kárvallottaknak:

• az I. világháború után,
• közvetlenül a II. világháború előtt,
• a II. világháború alatt,
• a II. világháború utáni párizsi békediktátummal,
• a szocializmus bukásakor (a Szovjetunió és Csehszlovákia szétesése),
• a III. balkán háború előtt, alatt és után (Jugoszlávia darabokra esése).

Ebből kifolyólag folyamatosan voltak (és vannak) nyertesek és vesztesek. A trianoni békeparancs létjogosultságát legjobban az kérdőjelezi meg, hogy a Kárpát-medencére kényszerített határok egyáltalán nem bizonyultak tartósnak. Már ez is elég lenne annak bizonyítására, hogy a Trianonkor hirdetett „örök és igazságos” határok mennyire szűk látókörre utaltak.

            Trianonkor a Magyar Királyságból területet kapott az Osztrák Köztársaság, a Fiumei Köztársaság, a Cseh–Szlovák Köztársaság, a második Lengyel Köztársaság, a Román Királyság, a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság. Az igazságtalanságot legjobban az bizonyította, hogy hatalmas területeket és őshonos, tömbben élő magyar lakosságot is bekebeleztek.

            Ma az Osztrák Köztáraság, a Szlovák Köztársaság, a harmadik Lengyel Köztársaság, Ukrajna, Románia, a Szerb Köztársaság, a Horvát Köztársaság, a Szlovén Köztársaság része egy-egy kisebb-nagyobb elszakított terület.

            Trianontól napjainkig a Történeti-Magyarország egyes részeit – a fentieken kívül – még nagy birodalmak is magukhoz csatolták, mint a ma oly távol található Németország, Olaszország, vagy az azóta már meg is szűnt Szovjetunió.

1. A fentiekkel szoros összefüggésben adódott a másik bizonyítás: az elmúlt száz évben mindenki területet akart megszerezni a másiktól a Rajnától keletre és délre, kivéve a magyarokat.

• Közép- és Kelet-Európában már az I. világháborút megelőző időben is egyedül Magyarországnak nem volt olyan hadicélja, amely bármilyen területi gyarapodás akart, annak ellenére mégis Magyarország szenvedte meg a világégést a legjobban.
• A háború közvetlen kiváltó oka is a Habsburg-monarchia és Szerbia ellentételeinek újabb kiéleződése volt. Nagy-Szerbia megteremtéséhez a Törökországtól bekebelezett területek mellett elengedhetetlenül szükséges volt a Monarchiától is területeket szerezni, elsőként Bosznia–Hercegovinát. Szerbia a délszlávok Piemontjaként fellépve mindinkább bátorította az Osztrák–Magyar Monarchia délszláv nemzeti mozgalmait, hogy területét lényegesen megnövelje és tengeri kijárathoz is jusson. Az Osztrák–Magyar Monarchia pedig igyekezett nagyhatalmi pozícióját megtartani, ehhez pedig elengedhetetlen volt Szerbiát a lehető legembrionálisabb állapotban tartani. Ebben a légkörben következett be Gavrilo Princip szerb nacionalista diák szarajevói merénylete Ferenc Ferdinánd osztrák–magyar trónörökös ellen 1914. június 28-án
  Azt is bebizonyítom, hogy Magyarország abban is az egyetlen ország Kelet- és Közép-Európában, amelyik az I. világháborút lezáró Párizs környéki békéket követően (azaz az utolsó száz évben) sem akart és nem is vett el területeket más országoktól. Már a Szerbiának elküldött hadüzenet előtt is tisztázta Tisza István magyar miniszterelnök az osztrák féllel és Ferenc József uralkodóval, hogy a Magyar Királyság semmilyen idegen területre nem tart igényt. Vagy például a német szövetségesek a második világháború alatt ukrán területeket felajánlottak Magyarországnak, de a mindenkori magyar vezetés ekkor is csak az ezer éves sajátját akarta visszaszerezni, és abból is csak az etnikailag indokoltat.
• Ma nem a határok megváltoztatása a magyar kormány célja, hanem a határon túlra kényszerített magyarok kollektív és egyéni jogainak elismertetése.

1. A harmadik tény, hogy Magyarország volt az egyetlen ország, amelyik soha nem lépett fel fegyveres erőszakkal egyetlen országgal szemben sem, területének visszaszerzése céljából. A két világháború közötti Magyarország elsődleges és hivatalosan is hirdetett külpolitikai célja a trianoni békeszerződés békés revíziójára irányult. Pedig kiváló példákat látott agresszív területgyarapításra Németországtól, a Szovjetuniótól, Lengyelországtól, Romániától, Bulgáriától, Olaszországtól, Horvátországtól, Szlovákiától. Horthy Magyarországának amit ideiglenesen sikerült visszaszerezni, azt is.

• a másik ország kezdeményezésére összehívott döntőbíróság ítélete alapján (a Felvidék déli sávja, valamint az Észak-Partium a Székelyfölddel)
• a szétesett, kormány nélküli, anarchiába merült ország azon területeit, ahol a nagyhatalmak mellett a helyiek is úgy akarták (Kárpátalja ruszinok által lakott része - a német megszállás helyett),
• ahol az államiság megszűnésével a magyar nemzetiséget kellett megvédeni (a Délvidék magyarok által is lakott területein a szerb szabadcsapatok garázdálkodásától és a német megszállás helyett).

Az még talán érthető, hogy a történelem szerencsétlen alakulása folytán a Történeti-Magyarország területéből Trianonkor mindenki minél nagyobb darabot akart letörni, aki az ezer éves határa mellett feküdt, de az, hogy az utána következő száz évben mindegyik ország minden alkalmat megragadva, még egymástól is elvett régi magyar területeket, az már mélységesen tisztességtelen (például egy szakaszt kiragadva: Csehszlovákia (Szlovákia) és Lengyelország közötti sok erőszakos területátcsatolás).
A környező országokkal szembeni toleranciánkat bizonyítja, hogy mi nekik soha nem üzentük hadat az elmúlt száz évben. Akinek mi hadat üzentünk (Szovjetunió, USA, Nagy-Britannia), azoktól semmilyen területet nem akartunk megszerezni. Ellenpélda: a mindkét világháború kezdetén velünk szövetséges románok mindkétszer hadat üzentek nekünk a Partium, a Temesköz és Erdély megszerzéséért.
Üde színfolt: Egyedül Lengyelországgal nem voltunk az elmúlt 100 év alatt egyszer sem hadiállapotban, tőlük még az elcsatolt területeinket sem kértük vissza!

            A sors fintora, hogy Magyarország és Európa tragédiájának kezdete Ferenc Ferdinánd meggyilkolásával kezdődött, akit Dr. Gulyás László szerint „… Magyarországon mélységesen gyűlöltek, mivel meggyőződésének három sarkalatos pontja volt: a klerikalizmus, az antidemokratizmus és a magyarellenesség”. Igazából senki sem sajnálta, hogy nem ő a trónörökös, mert trónra kerülése Magyarország számára katasztrófával ért volna fel. De arra senki nem számított, hogy halála pedig meg is hozza Magyarország katasztrófáját. A szarajevói merénylettel Európa hanyatlása is elkezdődött. Addig ez a földrész uralkodott az egész Világ fölött, ma pedig másodrendű földrésszé süllyedt. A Világ többi részének fejlődése nyomán ez a súlycsökkenés mindenképpen bekövetkezett volna, de sokkal lassabban és nem ilyen mértékben. Demográfiai és gazdasági válságban van Európa, és még saját biztonságát sem tudja szavatolni. Ezt előre senki sem gondolta, mert akkor – szerintem – Szerbia nem támogatja a terroristákat Szarajevóban. De ha mégis bekövetkezett volna a tragédia, Ferenc József sem jelenti ki, hogy a katonák őszre hazatérnek stb. A Balkán lángra lobbantása évszázadok óta azért történik, mert Szerbia állandóan tengeri kijáratot akar magának. Ez időnként sikerrel is járt, mint például az I. és a II. világháború után. De ha előre látták volna, hogy pár évtized után először a II. világháború alatt, majd újabb pár évtized után másodszor is, a III. balkán háború következményeként – egyelőre véglegesnek látszó időpontig – újra nincs tengeri kijárata, és nagyjából mindössze újra akkora a területe, mint a valamikori belgrádi szandzsák volt, talán nem támogatja a forrófejű terroristákat a Monarchia ellen. És a Monarchia vezetése is bölcsebb lett volna, nem akarta volna mindenáron megvédeni nagyhatalmi presztízsét Szerbiától. És megúsztuk volna az első, a második világháborút, a fasizmust, a nácizmust, a kommunizmust és azt a mérhetetlen sok halottat, sebesültet, nyomorékot, rombolást, pusztítást a lelkekben, a tárgyakban.
Nagy problémát jelent, hogy az ellenérdekelt felek (a román, a csehszlovák, a cseh, a szlovák, a szovjet, az ukrán, a szerb, a horvát stb.) történetírása a száz év alatt, és még ma is téves adatokat ismételgetnek, eltorzítják a tényeket, próbálják bizonygatni az erőszakkal, hazugsággal, a soha be nem váltott ígérgetésekkel megkaparintott ezeréves magyar területek megszerzésének létjogosultságát. És ezt az egészet cizellálja, hogy országonként is állandóan változik a koncepció annak megfelelően, hogy éppen milyen ideológia az uralkodó egy-egy országban. Erre kiváló példa Románia, ahol a szocializmus első időszakában az imperializmus mohóságának tulajdonították az első világháború után Nagy-Románia létrehozását, így Besszarábia, Bukovina, Erdély megszerzését is.
Az első világháborút lezáró Versailles-i környéki, ill. a másodikat befejező párizsi békediktátumokban közreműködő, ill. az ezeket létrehozó nyugati nagyhatalmak (Nagy-Britannia, Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok) hivatalos és „elfogadott” történetírása – a szabályt erősítő kivételekkel – enyhén szólva ugyancsak részrehajló volt és maradt a saját országaik szerepével kapcsolatban. Például fennen hangoztatták, hogy nemzetállamokat hoztak létre, ami nem volt igaz. Köztes-Európa egy etnikailag kevert, sokszínű és töredezett kisnemzeti térség, melyen a 16. század elejétől Konstantinápoly (későbbi neve: Isztambul), Bécs, Berlin, Moszkva birodalmi központok osztoztak. A kisnemzetek folyamatosan küzdöttek e birodalmak ellen, így a nemzetállami törekvések állandóan szembekerültek a nemzetek feletti birodalmakkal – sikertelenül. Az első világháborút lezáró békével megteremtődött a lehetőség a tisztességes nemzeti államterületek kialakítására, de a győztesnek kikiáltott kisnemzetek mérhetetlen kapzsisága és szűklátókörűsége, az antant hatalmak egyes képviselőinek felfuvalkodott, a legyőzöttekkel szembeni gyűlölete miatt ezt nem vált valósággá. Pedig ezzel elkerülhető lett volna az európai nemzetek egymás elleni gyűlölködése is. André Tardieu, háromszoros francia miniszterelnök, a La paix című könyvében bevallotta: "Azért nem lehetett a magyaroktól elszakított Felvidéken népszavazást tartani, mert akkor nem jött volna létre Csehszlovákia a lakosság ellenszavazata következtében.” Tomás Garrigue Masaryk, Csehszlovákia első elnöke egyszer őszinteségi rohamában ezt mondta: "Választanunk kellett Csehszlovákia megteremtése, vagy a népszavazás között."

            Azt is állították az antant és az utódállamok vezetői, hogy az új nemzeti kisebbségek lényegesen jobb helyzetbe kerültek, mint a zsarnok birodalmak szorításában voltak a régiek. Ez sem igaz. Az 1914 előtti Köztes-Európa mintegy 100–120 millió lakosának majdnem fele élt függő nemzetként, ill. kisebbségben (ezek közé számítják például az Osztrák–Magyar Monarchiában a galíciai lengyeleket, vagy a csehországi cseheket, vagy a horvátországi horvátokat, vagy a felvidéki szlovákokat). Az igazságosnak kikiáltott homogén nemzetállamok kialakítása után is minden harmadik (!!!) lakos nemzeti kisebbségben élt, akik nem akartak beolvadni a domináns nemzetbe, hanem változatlanul megőrizték identitásukat. Ez kezdettől fogva lehetetlenné tette az új „nemzetállamok” kohézióját. (Az új államokban például nem számolják nemzeti kisebbségnek a horvátokat, a szlovéneket, a makedónokat, stb.)

            És nyugodtan kijelenthetjük, hogy például a galíciai lengyeleknek lényegesen több joga volt a Monarchiában, mint az első világháború után Nagy-Lengyelországba bekerült hat millió ukrán, vagy az egy millió fehérorosz lakosnak lett. De a cseheknek vagy a szlovákoknak is lényegesen több kisebbségi joga volt a Monarchiában, mint a nagyhatalmak által összetákolt Csehszlovák Köztársaságban a tömbökben élő, nagyszámú német vagy magyar kisebbségnek. A szlovákok elégedettlenségét legjobban kifejezi Andrej Hlinka páternek, a legnagyobb szlovák párt, a Szlovák Néppárt vezetőjének 1925. június 4-én elhangzott mondata: "Mindannyiunk lelkében lobogjon a magyar haza emléke, mert ezer esztendős magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint a cseh uralom hat éve alatt." A Szerb–Horvát–Szlovén Királyság hangos volt a horvátok elégedetlenségétől, állandóan emlegetve a boldog magyar–horvát perszonáluniót. De ha a második világháború után körülnézünk, akkor is egyértelmű, hogy a Történeti-Magyarországon egy román vagy egy ruszin ember lényegesen szabadabb, boldogabb volt, mint a szocialista Romániában, vagy a kommunista Szovjetunióban egy magyar nemzetiségű lakos.

            Akik az Osztrák–Magyar Monarchiát darabokra akarták törni, azok többsége külföldön, emigrációban élt kegyelemkenyéren. Minden áron hatalomra akartak jutni, ezért az antant vezetőit, az országok közvéleményét intenzíven és állandóan félreinformálták, az adatokat meghamisították. Például egy illetékes, Lloyd George angol miniszterelnök, 1929. október 7-én mondott beszédéből: "Az egész dokumentáció, melyet szövetségeseink a béketárgyaláson a rendelkezésünkre bocsátottak, csaló és hazug volt." Az emigránsok e mellett mindent ígértek az otthon maradottaknak, még a leendő nemzetiségeknek is. Jól tudták, hogy egy győztes háború után, ha hatalmon lesznek, azt csinálnak, amit akarnak. Akiknek meg ígértek, azok közül sokan – az állandó ismétlés miatt – még el is hitték, hogy a „vértestvéreik” jobbak lesznek, mint a magyarok. És abban is naivul hittek a helyiek, hogy ők is hatalomra kerülnek, szavuk lesz, zsíros állásokat tölthetnek be stb. A könyvem tartalma bizonyítani fogja, hogy ennek pont az ellenkezője történt.
A trianoni békediktátummal a Történeti-Magyarország a darabjaira szakadt. Ezt a traumát a mai napig nem tudta feldolgozni a 15 millió magyarság. Ennek legfőbb oka, hogy az elcsatolt területeken élő őshonos magyar lakosság helyzete ma sem tekinthető megoldottnak a nyugat-európai normáknak megfelelően. Hol az egyik „utódállam” tesz valami kedvezményt, hol a másik. Aztán hol az egyik vonja vissza, hol a másik. Üde kivétel Szlovénia, ahol évtizedek óta nincs probléma. A magyar kisebbség gondjait sem a határok átjárhatósága, sem a közös Európai Unióba tartozás nem oldotta meg! Az Európai Unióban azt sem tudtuk elérni, hogy a kollektív bűnösség elvét eltöröltessék Szlovákiával, ami pedig minden nemzetközi joggal, így az Unió alkotmányával is ellentétes! A környező országok vezetése, hivatalnokai, polgárai az elmúlt száz évben a magyar kisebbség megszüntetésén tevékenykedtek. De akármit csináltak a száz év alatt, a magyarság ellenállása következtében az asszimilálás nem sikerült, megmaradt a magyar nyolcfelé szakítva is – ami példátlan és a magyarság hatalmas erejét mutatja.
Az antant vezetői és nagyon sokan mások is öröknek hitték az I. világháború után kialakított határokat. Sokan azonban nem, mint például a határon túlra került magyarok. Ők ideiglenesnek tartották, tévedésnek. A nemzetiségek sem akartak elszakadni a magyar koronától. Minden ilyen törekvés deklarálása vagy külföldön (USA, Franciaország, Szovjetunió stb.), vagy a terület megszállása után történt (Erdély, Felvidék, Kárpátalja stb.) A közemberek jól tudták, hogy a határ változásával nem csak a magyarok járnak rosszul, hanem ők is, a leendő „többség”. Ami be is igazolódott! Néhány példa. A szlovák vagy a ruszin ember nem akart az I. világháború után az összetákolt Csehszlovákiához tartozni, de a második után sem akart a szláv ruszin ember a Szovjetunió, ezen belül az Ukrán Szocialista Köztársaság polgára lenni. A fiumei olaszok sem akartak az I. világháború után se az Olasz Királyság, se az akkor létrehozott Nagy-Szerbia (álnevén: Szerb–Horvát–Szlovén Királyság) részévé válni. És ha már nem maradhattak a Magyar Királyság része, önálló államot alapítottak Fiumei Köztársaság néven. És ezt tudták az antant és az utódállamok vezetői is, mert népszavazást csak Sopron és környékén engedtek. Az eredmény ismert!
Francesco Nitti, 1919. június 23–1920. június 15. között olasz miniszterelnök, 1924. szeptemberében nyilatkozta: "Trianonban egy országot sem tettek tönkre gonoszabbul, mint Magyarországot. De ezt az országot lélekben erős emberek lakják, akik nem nyugszanak bele hazájuk rombolásába. Magyarország megcsonkítása annyira becstelen, hogy senki nem vállalja érte a felelősséget. Mindenki úgy tesz, mintha nem tudna róla, mindenki szemérmesen hallgat. A népek önrendelkezési jogára való hivatkozás csak hazug formula... a leggonoszabb módon visszaéltek a győzelemmel... Nincsen olyan francia, angol vagy olasz, aki elfogadná hazája számára azokat a feltételeket, amelyeket Magyarországra kényszerítettek.."
A Történeti-Magyarország szétdarabolásakor gazdasági, etnikai, stratégiai határtípusok alakultak ki – általában vegyesen alkalmazva, a döntéshozók kénye-kedve szerint semmiféle egységes irányelv alapján, az utódállamok és Magyarország között minden estben Csonka-Magyarország kárára (például: végig Csonka-Magyarország határán kívül halad a vasút színmagyar területeken), az utódállamok egymás közti határainak kijelölésekor pedig hol az egyik, hol a másik, hol mindkettő kárára.
Sokan és sokat foglalkoztak a trianoni és a párizsi békediktátumokkal. De az igazságtalanság teljes feltárását még senki sem kísérelte meg. Erre teszek most egy kísérletet. A helyzetemet nehezíti, hogy intézményi háttérrel nem rendelkezem, anyagi segítséget sem kapok. Mindent a magam erejéből valósítok meg. Ennek azonban előnye, hogy nem kell az ún. politikai korrektséget gyakorolnom, nyugodtan leírhatom az igazságot. Nem tudományos munkát kívánok írni, törekvésem az érthetőség és a vonzó, könnyen áttekinthető forma mellett a történelmi tények könyörtelen és objektív bemutatása.

            Már az első kötetet is – a határváltozásokról szóló, alapműnek szánt könyvet – minden történelmet kedvelő, a magyarság sorsa iránt felelősséget érző érdeklődőnek szánom. Célom összegezve bemutatni a magyarság területi megosztottságának okait, és azt, hogy az antant hatalmak által hirdetett „etnikai határok” kijelölésével a nyugalom helyett a Kárpát-medence az állandó feszültség forrása lett az elmúlt száz évben a területek folyamatos átrendezésével, szétdarabolásával, összevonásával. A második kötetben – többek között – bemutatom a Történeti-Magyarország ezer éves szerepét Európában, a nemzetiségi arányok átrendeződésének okait a történelem alakulásának tükrében, azt, hogy nem volt magától érthetődő Magyarország szétesése, vagy hogy milyen elvek alapján nyertek, ill. vesztettek országok területeket. Bebizonyítom, hogy a lakosság körében nem volt meg a többségi akarat az elszakadáshoz, elemzem, hogy milyenek lettek ezek a nagyhatalmi kényszer alatt összevezényelt „nemzetállamok”, illetve bemutatom a magyarok életét az elszakított területeken az elmúlt száz évben.
Jól gondolta Stanley Baldwin (1867–1947) brit miniszterelnök: "Európa békéje a trianoni békeszerződés napján szűnt meg."
Ez a két könyv alapja lesz majd egy sokunk által írandó könyvsorozatnak is, az Országhatártúra mozgalom kiadványának. Az Országhatártúra útikalauz c. könyvben bemutatjuk a Történeti-Magyarország területén az utolsó száz évben bekövetkezett határváltozások helyszíni bejárásának lehetőségeit. Ebből választhat majd az érdeklődő a túra nehézsége, hossza, bejárási lehetőségei alapján, és hogy gépjárművel, kajakkal vagy gyalogosan, hegyek közé, sík vidékre vagy folyó mentén, egy-két napra vagy akár egy-két hétre kíván kirándulni, utazni.

            A megvalósítás érdekében Országhatártúra (OHT) címmel mozgalmat indítottunk. Elhatároztuk, hogy például a nagysikerű Országos Kéktúra (1938-ban avatták fel), vagy például a második világháborús Árpád-vonal felderítésének mintájára fel kell fedeznünk, a közlekedési lehetőségeket fel kell mérnünk, és ki kell alakítanunk az „Országhatártúrá”-t.
Lényeges különbség, hogy a „Kéktúra”, vagy a „Rákóczi jelvényszerző túra a Mátrában” bakancsosoknak készült, az Országhatártúra egyes részeinek bejárását – a távolság és a változatos terepviszonyok miatt – csak kombinált közlekedéssel lehet megvalósítani: autó (motor)-gyalog; autó (motor)-vízi jármű-gyalog; közösségi közlekedés-gyalog; közösségi közlekedés–vízi jármű, kerékpár stb. a megismerni kívánt szakasz lehetőségei szerint akár többféle variációban is.

            Az Országhatártúra mozgalommal célunk nem a határok erőszakos megváltoztatása, hanem a határok átjárhatóságának biztosítása, emlékhelyek kialakítása, történelmi ismeretek bővítése, szabadidő hasznos eltöltése, egészségmegőrzés segítése, kedvcsinálás a túrázáshoz romantikus körülmények között stb. További célunk, hogy ne engedjük feledésbe merülni történelmünk ezen részét! A kiadványok alapján lehet majd túrázni egyénileg, vagy szervezett formában avatott vezetővel.

Budapest, 2015. március 15.                                                                                                                                                                    Batár Zsolt Botond

Írom a könyvet Trauban (horvát neve: Trogir), 2017. aug. 7. este