Kedves Zsolt!
          Most éppen a Hámori-tavat szemlélem jóvoltodból madártávlatból. Nagyon kedves nekem ez a hely, s így még egyáltalán nem láttam. De kösz a rengeteg más képet is, általuk már-már az egész golyóbist be fogom járni.
          Elolvastam még egyszer a "Régi kerítés oldalára" c. versemet, ami neked nagyon tetszett. Ha kíváncsi vagy, ha nem, arra gondoltam, hogy adok egy kis adalékot – mint Szabó Lőrinc egykor a Tücsökzenéhez - az egyik verssorhoz.
          "Én a Tüzet átugrottam" – egyszer Morci néni a látogatásom végén a kiskapuig kísért, s még ott is beszélgettünk egy keveset. Majd megkérdezte, hát tüzet ugrottam-e már át. Először megütköztem, csodálkoztam a vakmerő kérdésen, aztán szégyenlősen bevallottam, hogy még nem. Erre erősen biztatott, hogy azt is ki kell ám próbálni! Hazafelé rágódtam a gondolaton, mert volt tanárnőm szájából olyan furcsán és idegenül hatott az egész. De elhatároztam, hogy ezt a kérést feltétlenül teljesíteni kell. Már nem emlékszem hol, de szalonnasütés után lehetett, amikor erre a "vakmerő" lépésre szántam el magam. A versben azért írom nagybetűvel a tüzet, mert az idő haladtával jelképpé nőtte ki magát, a sok kis és nagy megpróbáltatásoké. És amikor én a régi kerítésen át kukucskáltam Miskolcon, akkor már volt mögöttem és bennem jó néhány.
          További szép napos floridai pihenést kívánok! Ildikó

H. Barbócz Ildikóval; Eger, 2012. április 12.