Utolsó frissítés: 2021-03-15
(A Kárpát-medence valamelyik részét valaha birtokló országok nemzeti ételei, italai)
A Kárpát-medence történelmi gasztronómiája c. könyv
Megjegyzés:
A magyar gasztronómia történetében is találunk megemlékezést történelmünk e gyászos eseményéhez kapcsolódva. A budapesti szakácsok között szájról-szájra járt, hogy az 1930-as évek elején, a trianoni békediktátum aláírásának napján a francia nagykövet magyar szakácsa a sült csirkét egy különleges mártással tálalta. A kérdésre, hogy ez milyen mártás, azt felelte: Trianon-mártás. Az étel kitűnő, így azt ajánljuk, ha máskor nem, legalább a nemzeti összetartozás napján érdemes elkészíteni.
Az Európai Bizottság hivatalosan felvette a "hagyományos különleges termékek" listájára a magyar tepertős pogácsát.
A pogácsa hasonló kategóriába került, mint a mozarella vagy a nápolyi pizza, amelyeket az olaszok védettek le.
Ez a szabvány:
"A tepertős pogácsa kerek, hengeres alakú, 3–5 centiméter átmérőjű, 25–50 gramm tömegű, aprított tepertőt és sertészsírt tartalmazó, élesztővel lazított, omlós vagy hajtogatott leveles szerkezetű, sóval és borssal ízesített sós péksütemény. Felülete vörösesbarna, négyzethálósan rovátkolt. Alja sima, vörösesbarna. Bélzetében a tepertődarabkák egyenletes eloszlásban találhatók. Az omlós változat rögökre törhető szét, a leveles változat bélzete laza, leveles szerkezetű. Íze a tepertődarabkákra jellemző, kellemesen sós, enyhén borsos fűszerezésű. A termék szárazanyagra számított zsírtartalma 20-30, lisztre számított 25-40 százalék mennyiségben tartalmaz tepertőt. A zsírtartalom legalább 60 százaléka tepertőből származik." – ilyen a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének beadványában a tepertős pogácsa leírása.
Az uniós védettség után magát az elnevezést is megkapja a pogácsa, mégpedig "a magyar hagyományok szerint előállított sós sütemény", illetve a "hagyományos különleges termék" megjelölést. Magyarország részéről ez az első uniós szinten elismert úgynevezett hagyományos termék.
Pogácsatörténet:
A pogácsa a magyar néprajzról szóló nyolckötetes kiadvány szerint az újkorban a parasztkonyha leggyakoribb köznapi süteménye volt. A pogácsa jövevényszó első előfordulása 1395-re tehető, eredetileg hamuban-parázsban sült lepénykenyeret jelentett. A tepertős pogácsa kialakulását két feltétel tette lehetővé: egyrészt szokássá vált a szalonnából zsírt kisütni, másrészt a tepertő bekerült a mindennapok étkezésébe a 18. század körül. A mai formájában ismeretes apróbb, hengeres formájú szaggatott változat a késő középkorban vált általánossá Magyarországon mint a paraszti konyha leggyakoribb sült tésztája.
Uniós védettség:
Uniós védettsége számos magyar terméknek van, többségükre az úgynevezett oltalom alatt álló eredet- vagy földrajzi megjelölést lehet alkalmazni. Az eredetmegjelölés azokra a termékekre vonatkozhat, amelyeknek a legfontosabb jellemzői kizárólag az előállítási helyből és az ottani termelők tudásából adódnak. A földrajzi védettségnél a termék ismertsége és jellemzője szorosan köthető a földrajzi helyhez, ezért ezeknél az az előírás, hogy a feldolgozás és az előállítás közül az egyiket az adott földrajzi területen kell végezni.
Oltalom alatt álló eredetmegjelölést (OEM) megkapta a szegedi szalámi/szegedi téliszalámi, a hajdúsági torma, a makói (vörös)hagyma, a gönci kajszibarack, a szegedi fűszerpaprika-őrlemény. A földrajzi védettség pedig a budapesti téliszalámira, a csabai kolbászra/csabai vastagkolbászra és a gyulai kolbászra/gyulai páros kolbászra vonatkozik. Az elmúlt 1–2 év során ehhez csatlakozott a szürkemarhahús, az alföldi kamillavirágzat, a kalocsai fűszerpaprika-őrlemény és a szőregi rózsatő is.
Az utóbbi években a legnagyobb vihart a tokaji bor védettsége kavarta, ez az ügy azonban a borok külön kategóriájába tartozik. A vita több mint hét éve húzódik, és egyrészt arról szól, hogy Szlovákia nagyobb területet akart elfogadtatni, mint amekkora a magyar fél szerint indokolt lenne a Tokaj-hegy és Tokaj-Hegyalja szlovák területre való átnyúlása miatt.
