Utolsó frissítés: 2021-04-29

Országhatártúra útikalauz

 Az oldal szerkesztése folyamatos.

Az Országhatártúra (OHT) mozgalom

 

Az Osztrák–Magyar Monarchia által aláírt padovai fegyverszünetkor (1918. november 3.) a Magyar Királyság ezer éves határa még megvolt, sőt egy keskeny biztonsági sáv is védte a Keleti-Kárpátok előterében a Román Királyság irányában. A később kikényszerített trianoni békediktátum (1920. június 4.) igazságosságát és létjogosultságát legjobban az kérdőjelezi meg, hogy az itt élők feje felett eldöntött határok egyáltalán nem bizonyultak tartósnak. A Kárpát-medencében a nagyméretű és szinte folyamatos államhatár-változás és a határok két oldalán új és új országok felbukkanása, eltűnése ilyen rövid történelmi időszak alatt a világon is egyedülálló (83 határszakasz). A másik egyedülálló tény: az 1920-as Párizs-környéki békék utáni több mint száz évben – Magyarország kivételével – az összes ország minél nagyobb területet akart elvenni a másik országtól. Magyarország nem akart senki történeti területéből elvenni, és a magáéból is csak a magyar többségű területeket akarta visszaszerezni. A fentieket Batár Zsolt Botond három kötetes Trianon trilógiája részletesen bemutatja. (Megjelent a békediktátum 100. éves évfordulója, 2020. június 4. előtt)

A Trianon téma anyaggyűjtése kapcsán 2015. június 4-re (a trianoni diktátum 95. évfordulójára) kialakult Batár Zsolt Botondban, hogy például a nagysikerű Országos Kéktúra (1938-ban avatták fel) mintájára fel kell fedeznünk, a közlekedési lehetőségeket fel kell mérnünk, és ki kell alakítanunk az Országhatártúra mozgalmat.
Ennek célja nem a határok erőszakos megváltoztatása, hanem a határok átjárhatóságának biztosítása, emlékhelyek kialakítása, történelmi ismeretek bővítése, hagyományőrzés, szabadidő hasznos eltöltése, egészségmegőrzés segítése, kedvcsinálás a túrázáshoz romantikus körülmények között stb. További cél, ne engedjük feledésbe merülni történelmünk ezen részét!

Lényeges különbség, hogy a „Kéktúra” bakancsosoknak készült, az Országhatártúra egyes részeinek bejárását – a távolság és a változatos terepviszonyok miatt – csak kombinált közlekedéssel lehet megvalósítani: autó (motor)-gyalog; autó (motor)-vízi jármű-gyalog; közösségi közlekedés-gyalog; közösségi közlekedés–vízi jármű, kerékpár stb. a megismerni kívánt szakasz lehetőségei szerint akár többféle variációban is.

Hét év felkészülés, belső tevékenység után, a trianoni békediktátum 102. éves évfordulóján (2022. június 4.) könyvek megjelentetésével (Országhatártúra kézikönyv és néhány útvonalat bemutató útikalauzok), valamint kiállítás formájában a nagyobb nyilvánosság előtt is színre kívánunk lépni.

Az Országhatártúra kézikönyvben meg kívánjuk jelentetni a Történeti-Magyarország területén az első világháború befejezése óta bekövetkezett 83 határszakasz kialakulásának történetét, helyszíni bejárásának lehetőségeit. Ezekből az útvonalszakaszokból választhat majd az érdeklődő a túra nehézsége, hossza, bejárási lehetőségei alapján, és hogy gépjárművel, biciklivel, kajakkal vagy gyalogosan, hegyek közé, sík vidékre vagy folyó mentén, egy-két napra vagy akár egy-két hétre kíván kirándulni, utazni.
A feldolgozás 2015-ben kezdődött el anyaggyűjtéssel, majd 2016-ban a Kárpátalja, az Őrvidék és a Délvidék egy-egy szakaszának a bejárásával, felderítésével. A határszakaszok némely részének feldolgozására azonban még várunk hazaszerető, romantikus lelkű, kalandvágyó embereket, akik a kor felfedezőivé válhatnak, és egy-egy területet, szakaszt alaposan bejárnak, „feltérképeznek”, és megállapítják az útvonalat (van, ahol már eddig is található út, folyópart, ösvény, turistaút, de lehetnek olyan részek is, ahol évek óta nem jártak emberek). A felfedezők kidolgozzák a megközelítés, a bejárás lehetőségét, szálláshelyeket, étkezőhelyeket ajánlanak stb. Ez sok szakaszon olyan lesz, mint amikor egy ismeretlen földrészre indultak el az úttörők. Majd ezeket a feldolgozott szakaszokat illesztjük össze – az elkövetkező években is folyamatosan – egységes egésszé. (Filmek, fényképek, újságcikkek, riportok stb. folyamatosan készülnek.) A túra szakaszait azokról nevezzük el, akik feltárták, leírták. (Így lett elnevezve pl. a Cook-szigetek, Tasmania, vagy a Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra is.) Az Országhatártúra mozgalomnak Nagykőrös központjában székházat is létrehoztunk. Itt az épületben és az udvaron is lehet kiállításokat, összejöveteleket, találkozókat szervezni. A székházban az OHT mozgalomról és a Határjárókról múzeumot is be fogunk rendezni.

Összehangolt tevékenységet alakítottunk ki a „Határjárók”-kal.. A székelyföldi társaság a Történeti-Magyarországnak a Keleti- és Déli-Kárpátok gerincén húzódó valamikori országhatárának a bejárási lehetőségét kutatják 2003-tól, és 2017-től fokozatosan be is mutatják a nagyközönségnek – a terv szerint – 18 kötetben. Róluk bővebb információ: www.hatarjarok.ro

A csendes építkezés után 2022-ben a trianoni békediktátumi megemlékezésekhez kapcsolódva június 4–5-én (szombaton, vasárnap) találkozót rendezünk Nagykőrösön a székházunkban, valamint a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ, Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény reprezentatív kiállítótermében az addig megjelent könyvek ismertetése mellett az Országhatártúra mozgalom történetét, eredményeit is be kívánjuk mutatni kiállítás formájában. Ezt követően szerte a Kárpát-medencében folyamatosan szervezünk kiállításokat, könyvbemutatókat, táborozásokat, pályázatokat, vezetővel meghirdetett országhatár-bejárásokat
Az Országhatártúráról bővebb információ: www.orszaghatartura.hu

                                                                                   Batár Zsolt Botond főszervező

                                                                                   e-mail: batarzsbotond@freemail.hu



Példa az egyik kárpátaljai túraszakasz bejárására


2016. szeptember 3. (szombat) – szeptember 10. (szombat)

Az ezeréves Történeti Magyarország északkeleti határa ma Ukrajnában található. Az első szakasz felderítését, bejárását és a „gerinctúra” (72 km, 3600 m szint) vezetését Rakaczky István, az IBUSZ Természetjáró Egyesület túravezetője vállalta. Az autós kísérő „völgycsapat” idegenvezetését Batár Zsolt Botond idegenvezető, útikalauz író végzi.

Utazás személyautókkal Kőrösmezőig – bázispont (gerinccsapat, völgycsapat), magashegyi túra a Kárpátok gerincén 2000 m körüli magasságban. A völgycsapat a környék látnivalóit járja végig.

 

Első nap:

 

Második nap:

 

Harmadik és negyedik nap:

 

Ötödik nap:

 

Hatodik nap:

 

Hetedik és nyolcadik nap:

 

Részvételi feltételek:

Rakaczky Istvánnál: doraky01@gmail.com telefon: +36/30/229-4680

Batár Zsolt Botondnál: batarzsbotond@freemail.hu        telefon: +36/30/353 4565     

Az Országhatártúra mozgalom honlapja: www.orszaghatartura.hu

 

Kötelező okmányok:

 

Ajánlott felszerelés:

 

Kiegészítő információk:

Indulás a határ ezen szakaszának gyalogos bejárására


Tatarow – koszorúzás a K.u.K. temetőben

Részletes tájékozódás: www.orszaghatartura.hu

Az Országhatártúra mozgalom képekben

Galéria

Átkelés Kárpátaljára, 2017. szept. A Toronyai-hágónál, 2017. szept. A Toronyai-hágónál az első világháborús osztrák-magyar temető
Felsőgereben - Árpád-vonal erődrendszerében, 2017. szept. Indulás Körösmezőről (Kárpátalja) a történeti határra, 2016. szept. Rakaczky István úti beszámolója az Országos Vízügyi Főigazgatóságon, 2017. nov. 30.
A Vereckei-hágónál, 2017. szept. "Ki a Tisza vizét issza", 2016. szept. Vasfüggöny Múzeum - Felsőcsatár
Trianoni államhatár - Fertőrákos, 2017. jún. Szendrő vára a Duna mentén, itt húnyt el Kinizsi Pál, 2017. jún. A Baross-tábla az Al-Dunánál, 2017. jún.
A Vaskapu látványa, 2017. jún. Autóval, biciklivel, kajakkal a Tisza-mentén Horgostól Titelig 2018-ban
Nyugat-Magyarország ezer éves határának bejárása közben dr. Cserhalmi Dorottya (középen) és csapatának két tagja 2019-ben Hódsági István Béla és fia, Hódsági András Béla a szlovák–ukrán–lengyel határ háromszögénél Hódsági István Béla a Kudzsiri-havasokban (Déli-Kárpátok)
Farkas György és Rakaczky István vezette csapat Kárpátalján Vereckénél 2019-ben Bunker maradványa a Grupa-csúcs közelében 2019-ben