Utolsó frissítés: 2013-05-25
Minden történésznek, történelmet kedvelő embernek van egy vagy két kedvenc kora, ami lényegesen közelebb áll hozzá, mint a többi. Nekem ilyen a középkori török világ, ami nagyon hosszúra nyúlt, még történelmi mércével számítva is. Ezt a korszakot már az Anjouktól számítom, hiszen I. (Nagy) Lajos – akinek idejében a Magyar Korona részét alkotta a mai Bulgária is – nagyranőtt országa védelmében 1366-ban megütközött az oszmán-török csapatokkal. És a hódoltság a történelmi Magyarország területén a passzarovici (pozseraváci) békével fejeződött be 1718. július 21-én (352 év).
Miért tetszik ez az időszak? Többek között azért, mert ez az
igazán férfias, a szerencse forgandóságában gazdag korszak kiváló emberek
sokaságát teremtette meg. És ami a legjobban vonzó számomra, az a nagyon
érdekes, sokszínű kavalkád, ami sem előtte, sem utána nem létezett Magyarország
területén. Európa nyugati részének spanyoljaitól, Ázsia keleti területének
tatárjaiig a közbülső területeken élő számos és számtalan nép nem is kis
létszámú képviselője fordult meg ebben az időszakban a Magyar Korona területén.
Vannak, akikre szívesen emlékszünk, a többség azonban csak szenvedést,
pusztítást hozott elődeinkre. De a megszámlálhatatlanul sokféle szokást,
életmódot, vallási irányzatot, öltözködést, táplálkozást, fegyverformát,
művészetet nem lehet tagadni. Ez tette olyan színessé, változatossá ezt a
korszakot. Persze az akkor élt embernek ez nem volt ilyen szívderítő, mert az
állandó rettegés mindentől, mindenkitől – még a saját oldalon állóktól is – a
pokollal ért fel. De az utókor ezt már nem érzékeli. Nekünk már csak a
várostromok, a nagy csaták, a vakmerő portyák romantikája, a háremek
fülledtsége, a vallások, a gondolkodás eltérősége, a nemes és nemtelen
cselekedetek elemzése, a törökországi és a balkáni magyar emlékek ápolása jut.
De nem szabad elfelejtenünk, hogy az oszmán-török hódítók tették
tönkre a Magyar Királyságot. A magyarság – a szinte mindenki ellen folytatott
több évszázados heroikus küzdelemben – elfogyott, kipusztult. A Mátyás idejében
még színmagyar területekre más népek költöztek spontán módon, vagy telepítés
révén. És hiába mondták rólunk évszázadokon keresztül a középkori Európában,
hogy „a kereszténység bástyája, a világ keresztényeinek védőfala és őrtornya”,
és elődeink oroszlánrészt vállaltak abban, hogy nem teljesedett be II. Mohamed
szultán vágya, hogy lova leendő istálója a római Szent Péter-székesegyház
legyen, az önfeláldozást az I. világháború után az Antant a „győztes jogán” az
ezeréves Magyar Királyság szétdarabolásával hálálta meg. Bár a történészek nem
szeretik a „ha úgy lett volna” kezdetű mondatokat, azért kicsit elmélkedhetünk
ezen. Ha e hősi múlt helyett szépen, csendesen teltek volna a hétköznapok a
Magyar Királyságban, és utazóink, katonáink, hadvezéreink a gyarmatokon
kamatoztatták volna született tehetségüket, akkor a mai idegenvezetők nem
tudnának órákon át mesélni az izgalmasabbnál izgalmasabb történésekről, az
emberek nagyszerűségéről, gyarlóságáról, az útikönyvek lényegesen kevesebb
várat, erődtemplomot tudnának felsorolni, és a meglévőket is szárazabban tudnák
bemutatni. De így a várak helyett várromok maradtak, a patinás, román stílusú
templomok helyett sok helyen barokkok pompáznak, a régi udvarházak eltűntek
stb.. Ma a várakról, templomokról, lakóházakról, dűlőutakról, barlangokról,
lápokról, de még kőbuckákról is órákon át lehet mesélni, oldalakon át írni az
északnyugati Trencséntől (ma: Szlovákia) a délkeleti Brassóig (ma: Románia), az
északkeleti Munkácstól (ma: Ukrajna) a délnyugati Fiuméig (ma: Horvátország), az
északközép Nedectől (ma: Lengyelország) a délközép Szabácsig (ma: Szerbia), vagy
Jajcáig (Bosznia–Hercegovina). Ha nincs a „hódoltság”, akkor ma Magyarország egy
50 milliós középhatalom lenne, hatalmas erőforrásokkal és Spanyolország,
Olaszország tekintélyével rendelkezne. Ez talán a legfontosabb része a
„törökkor”-nak!
Életem csúcsának tartanám, ha ezt a korszakot fel tudnám dolgozni. Az előkészületeket már évtizedek óta végzem. Gyűjtögetem az e korból származó, a mai határunkon kívüli területeken található magyar vonatkozásokat, ill. a magyar földön megmaradt hódoltságkori emlékeket. Amikor lehetőségem adódott, cikkekben, tanulmányokban idéztem fel ezt az időszakot, az ekkor élő embereket. Megjelent könyveimben – a megkívánt mennyiségen felül – foglalkoztam ezzel a korral. Előadásokat tartottam a hódoltság időszakáról, játszóházakat, nyári törökkori táborokat szerveztem. A Magyar Posta – kezdeményezésemre – alkalmi díszbélyegzőket is megjelentetett erről a korról. A Batár Tourist Utazási Iroda tulajdonosaként sok csoportot szerveztem Isztambulba, de minden esetben kitérőt tettünk Rodostó felé. Az utak egy részét én vezettem idegenvezetőként, és igyekeztem a legtöbb információt adni a magyar–török kapcsolatokról, a törökországi magyar emlékekről.
– A félhold és a kétfejű sas árnyékában (alcíme: A magyarság története 1301–1718 között a világ bélyegkiadásának tükrében) c. könyvemben az oszmán-törökök felbukkanásától a törökök végleges kiveréséig dolgoztam fel a magyarság történetét, mégpedig különleges formában.
– A II. Rákóczi Ferenc élete és szabadságharca c. könyvemben a vezérlő fejedelem őseinek és bujdosásának részletes bemutatása elsősorban a magyar–török kapcsolatok története.
– Horvátországról írt kétkötetes útikalauzomban is kiemelt szerep jut ennek a héroszi kornak, a horvát–magyar hősöknek, a féltve őrzött közös magyar–horvát emlékeknek.
Szívesen írtam a hódoltság koráról. Így kerültek cikkeim a Tolnai Népújságba, a Veszprém megyei Naplóba, a Veszprémi 7 Napba. De a Mit adott a reneszánsz Magyarországnak? c. tanulmánykötetben megjelent „A Délvidék Mátyás-kori emlékei” c. írásom is bőven foglalkozik ezzel a korral. Néhány példa:
„Hátra van még a feketeleves” (Buda 1941-es elfoglalásáról); Tolnai Népújság;1996.augusztus 24.
Az 1552-es várharcokról (Veszprém, Eger); Veszprémi 7 Nap; 1997. október 23.
Történetek Mátyás királyról (A török tábort járta álruhában);Veszprém megyei Maraton,1998. február 26.
Történetek Mátyás királyról (Mátyás és II. Mohamed rokonsága); Veszprém megyei Napló, 1995. június 8.
„Több is veszett Mohácsnál” (A mondás elemzése) Tolnai Népújság 1996. augusztus 31.
Magyarország első kormányzója (Hunyadi János); Tolnai Népújság, 1996. június 1
A világ legnagyobb embere (Hunyadi Jánosról nyilatkozta II. Mohamed); Tolnai Népújság, 1996. június 1.
Életüket is feláldozták; Tolnai Népújság, 1996. június 6.
Mohács, a végzetes ütközet; Tolnai Népújság, 1996. augusztus 10.
A gyerekkel is igyekeztem megszerettetni ezt a különleges kort. Erre legjobb formának a törökkori gyermekfoglalkozásokat, valamint a zirci, balatonszepezdi, ajkarendeki és nagyvázsonyi nyári törökkori táborokat – 1995–2001 közötti nyarakon – tartottam. Ezekben bontogatta szárnyait török lovasfutárként gyermekként Pintér Tibor, a kiváló színész, a Lovas Vágta győztese, a komáromi Lovasszínház igazgatója is.
Szívesen tartottam és tartok előadást a hódoltság korából, vagy azzal összefüggésben. Néhány példa:
Bocskai Istvánról Budapest, 2004. október 19.
Thököly Imréről Budapest, 2005. október 4.
A Hunyadiakról Budapest, 2008. április 29. és Budapest, 2009. január 20.
A Magyar Posta nevezetes eseményekről, személyekről, évfordulókról bélyegeket jelentet meg, valamint – egyetlen napon, a megjelenés napján – díszes bélyegzőt használ. Eddig három javaslatomat fogadták el az illetékesek e kor népszerűsítésére.
Bocskai koronája: A zirci törökkori ifjúsági tábor bélyegzőképeként megjelentettem Bocskai István koronáját. Furcsa, de addig soha senkinek nem jutott eszébe, hogy filatéliai formában (bélyeg, bélyegző) megörökítse ezt a bennünket illető, de mégis Bécsben mutogatott különleges tárgyat. (Megjelent: 1995. augusztus 7.)
Két pogány közt egy hazában: A balatonszepezdi törökkori ifjúsági tábor bélyegzőjeként jelentettem meg e középkori rajzot. Ezzel kívántam jellemezni a magyarság kiszolgáltatottságát, őrlődését a két világhatalom (Habsburg, török), a két világnézet (kereszténység, iszlám) harapófogójában. (Megjelent: 1996. június 18.)
Miriszlói csatáról megemlékezés, és Erdély címerének népszerűsítése: A 400. évforduló (1660. szeptember 18.) kiváló lehetőséget biztosított, hogy az Erdélyben, a fehér megyei Miriszlónál lezajlott csatára emlékezzünk. Itt a Habsburg császári erők (osztrák és szász zsoldosok) az erdélyi magyar csapatokkal közösen vereséget mértek a székelyektől, kozákoktól, lengyelektől is segített Vitéz Mihály görög eredetű havasalföldi vajda nagyobbrészt románokból álló hadára. A bélyegzőkép Erdély címerét ábrázolja. (Megjelent: 2000. szeptember 17.)
Fráter György alakjának képi megjelentetése: Az ajkarendeki törökkori ifjúsági tábor bélyegzőképeként megjelentettem a magyar történelem sokat vitatott alakját, a barátot. Óriási hazaszeretetét azonban senki sem vonja kétségbe. Hogy más mit tett volna abban a bonyolult, kiszámíthatatlan helyzetben, nem tudjuk. Mindenképpen megérdemli, hogy a filatélia eszközeivel megörökítettük a személyét. (Megjelent: 2001. július 16.)
Isztambulban 1989. május 9-én